Miután egy kicsit lenyugodtam, mehettünk is órára. A mai napon volt egy bioszunk, egy fizikánk, egy irodalmunk és egy kémiánk. Kicsit húzós, de nem is ez most a fontos, hanem az, hogy vajon miért írtam azt, hogy "volt x óráNK". Hát, azért, mert a csjokkal ugyanolyan óráink vannak, vagyis... Jaj, nem tudom ezt elmagyarázni. Vagy talán...? Oké, akkor újra. Ugye, az egyes "osztályoknak" nem ugyanazok az óráik, csupán kor szerint csoportosítanak minket 20-30 fős csoportokba. Szóval, heti egy "eligazítós" óránk van, ami ugyanaz, mint az "osztálytársainknak". Ez rendszerint péntekenként, utolsó órában van. Aztán vannak a fakultációk, azoknak, akik az egyes tantárgyakból érettségiznek. Apropó, érettségi. Nem is tudom, szerintem én a franciát választom idegen nyelvnek, a fő érettségi tárgynak pedig a bioszt. A csajokról még nem tudok, de majd biztos elmondják valamikor. Viszont Lucas döntésével már tisztában vagyok, ő spanyolból és tesiből megy. Biztos sikerülni fog neki, és az ő képességeivel bármilyen tesitagozatos suliba felveszik. És hogy mi lesz velünk érettségi után? Erről még nem nagyon beszéltünk, pár hónapja vagyunk csak együtt, annak örülünk, amit a pillanat hoz, ami jó hozzáállás -legalábbis szerintem. Viszont vele kapcsolatban néha érzek valami... Nem is tudom, mit, ami nyugtalanít egy kicsit. Nem tudnám megfogalmazni akkor sem, ha valaki pisztolyt szegezne a fejemhez (de miért szegezne valaki pisztolyt a fejemhez? Érdekes. Mindegy, egy kicsit elkalandoztam :D). De talán nem is akarom megmagyarázni. Talán ez is olyan dolog, mint az, hogy miért vonzódom Lucashoz. Megmagyarázhatatlan, de nem érzem, hogy bármilyen mértékben probléma a kapcsolatunkra nézve, és azt hiszem, Lucast is hidegen hagyja. Ez a bejegyzés eredetileg a tanulásról szólt volna, de nem is figyeltem az órákon, csak bambultam. Egyszer még a csengetést se hallottam meg. Nem is tudom, talán a mai nap is olyan volt, mint (a párizsi napokat kivéve) pár esti/éjszakai perc, amikor elgondolkodtam azon, hogy vajon mindent helyesen tettem/teszek-e. Valahogy rossz érzésem lesz, és egyfajta pánikroham jön rám. Szóval igen, ilyen gondolataim voltak, amikor is Ms. Collins, a kémiatanárnő az egyik krétával a táblára írt utolsó kérdésre mutatott. Közben meg felém nézett. Totál leblokkoltam, így, amikor a tanárnő is észrevette, hogy nem vagyok ott teljesen, felszólított mást. Huh. Ezt egészen könnyen megúsztam, és még könnyebbnek írtam le. Pedig egy cseppet sem volt az. Totál elkalandoztam, mindenre gondoltam, csak épp a vegyjelekre nem, csapongott az agyam, tök régi emlékek jöttek vissza, és teljesen szétestem. Mindezt csak tetézte a tanárnő és a hátraforduló emberek gyanakvó, fürkésző pillantása, amitől csaupán két másodperc alatt is agybajt kaptam. Levert a víz, és olyan sírógörcs kerülgetett, hogy csak na. Jézus, még mindig rossz visszagondolni is. Huh. Huh. Nugi. Ez nem valami pszichoblog, nem fogok ennél részletesebben belemenni a pánikrohamos tüneteimbe, ezeket majd inkább egy dokinak sorolom fel... :)
Mikor kicsengettek, hamar kisiettem a teremből (így legalább a tanárnőt sikerült elkerülnöm), és indultam volna a szekrényemhez, hogy kiszedjem a maradék cuccomat, amikor a csajok beértek.
-Hé-hé-hé! Hová rohansz, V? És mi volt ez az előbb? Hm? Hmmm? -kezdett kérdezgetni enyhén feszülten Christine, de nekem se erőm, se kedvem nem volt válaszolgatni, így csak annyit mondtam:
-Ja, az? Semmi, semmi, csak elkalandoztam.
C és B is annyiban hagyták, előbbi, mert nem szereti a bonyolult dolgokat (na, vajon miért? :D), utóbbi pedig azért, mert az elmúlt napokban/hetekben mindenkinél szétszórtabb. Hogy miért? Mert James minden nap várja suli után. :) <3 Tehát egyedül Lauren vette komolyan a kémián történteket. De ő nagyon. Csak neki meséltem a kételyeimről, mert a többieket nem akartam terhelni. Így csak ő érezte meg, hogy ebben valami több lehet. Tudtam, egyszerűen éreztem, hogy hosszú, lelkizős beszélgetés vár rám, és nem úszhatom meg, de nem ám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése