42. Elvarratlan szálak 2.

8. Eszmecsere a csajokkal
Megtudom, hogy a Lucas-témát Chinthinek és Bridgitnek ne nagyon reklámozzam, ugyanis mindketten bele vannak esve a suli kosaras sztárjába. Persze a helyzet lehet ennél is bonyolultabb, ugyanis B-nek bejön Leon Thomas is, akit a V, mint Viktóriából (eredetileg Victorious) ismerhettek.

9. A Wimbledonról bővebben
Monroe igazgató beszéde volt itt terítéken, na meg az új infók a sulimról. Ilyen pl., hogy a suli körül vannak kis utak, ugye, és azok elvezetnek többek között egy kollégiumhoz (ez kimaradt az alapverzióból), és egy csomó szabadidős, szuper dologhoz: játékteremhez, tornacsarnokhoz, medencéhez (!!!), valamint kisebb kajásbódékhoz is. És van egyébként egy föld alatti pub is, a Club W, amiről a tanárok nem tudnak. Régebben az moziterem volt, de miután annak is csináltak kisebb, szabadtéri helyet, megüresedett a hatalmas terem. Szóval a sulim nagyon király. Hátrány viszont, hogy a legtöbb dolgot (a kajásokon kívül mindent) csak engedéllyel vagy csak a suliidő után lehet használni, és csakis este 7-ig, hogy annak is legyen ideje házit írni, aki koleszos. Ezek után az infók után megkaptuk a tesicuccot, az ünneplőt, valamint akik jelentkeztek pomponlánynak, azoknak egyenruha (ez utóbbit vissza kell adni, ha nem vesznek be a csapatba) is járt.

10. Suliszekrény és randimeghívás
Mint azt korábban is említettem, Lucas szekrényszáma nem 67, hanem 300. Ezt most is megjegyzem, csak a miheztartás végett... :) Szóval a csajokkal egy soron van a szekrényünk (az első hetvenben), így beszélgettünk, meg berendeztük és kiplakátoltuk a boxokat. Lauren a suli méhkirálynője, így a szekrénye egy tökéletesen beosztott rendszer. Persze ő egyáltalán nem merev, sőt...! ;) Chinthi szekrénye nagy idolokkal, mint pl. Coco Chanel, Marylin Monroe, van kiplakátolva. Bridgit az "agy" a csapatban, így neki sulis programok és tancuccok vannak a szekrényében, Christine-nek pedig ruhák és smink. Nekem pedig a havi beosztásom, időjárás-előrejelzés, post-itek, meg mindenféle énekesek, színészek, akikért rajongok, filmek, sorozatok plakátjai, stb. Eközben Lucas odajött hozzánk, és bemutatkozott a csajoknak, akik nyilván ismerték őt (ki nem?), viszont Chinthi nem kapott sikítófrászt, Bridgit pedig oda se figyelt. Ez fura volt, de a szekrényszámokon kívül nem volt itt botlásom... :) Épp ellenkezőleg, ugyanis Lucas meghívott egy randira!!! Megmutatja a várost, vííí!!! :)

(A 11. bejegyzés kimaradt)...

12. A RUHA
Lasagne lett volna az ebédem, de olyan ideges lettem a randi miatt, hogy nem bírtam enni, hanem rögtön megkerestem a tökéletes ruhát a randira. Mivel apa továbbképzésre ment, anya lakberendezési bevásárlókörúton volt, a tesóm pedig még a suliban volt, egyedül lehettem. Ez jól is jött, mert egyedül nem tudok felidegesíteni másokat a pörgésemmel. :))) És hogy mi lett a ruha? Egy vajszínű balerinacipőt választottam egy naranssárga-gerbera-okkersárga, hawaii mintás rövidgatyával és egy narancsszínű, felül enyhén csipkézett blúzzal, lógós nyaklánccal, arany karkötőkkel, na meg egy olajzöld dzsekivel.

13. További dolgok...
A "randitoalettem" bemutatása folytatódik; a hajamat három fonatba kötöttem, azokat egy nagy copfba, majd az egészet felkontyoztam. Lovely. :) A sminkemen nem sokat változtattam, csak egy kicsit kihangsúlyoztam a szememet, meg korallosabb szájfényt tettem fel. Mivel volt még egy kis időm, ittam egy kicsit a kedvenc gyümölcsitalomból, ami mindig felfrissít. Ide írtam még a Sub-Zero hűtőnk berendezését is: 5 polc van benne, azokon pedig lentről felfelé sorban: mélyhűtött dolgok; tejtermékek; lekvárok, gyümölcsök, zöldségek; pudingok és szószok; felvágottak, sajtok. Az ajtón pedig 2 sorban az italok vannak. Ide raktam be egy visszaemlékezés-blokkot egy buliról, amit még New Yorkban adtak a szüleim. Ott jobban kijöttem a vendégekkel, mint apa, aki erre rettenetesen féltékeny lett. Pff. -.- Még gyorsan fogat mostam, és meg is jött Lucas!

14. Városnézés extrákkal
Lucas rögtön megdicsérte a kinézetemet, ami nagyon cuki volt. :) <3 Ő ugyanazt a zöld Converse-farmer-zöld-kék kockás (nem irodista-jellegű) ing kombinációt viselte. :) Remekül telt a délután, elvitt egy csomó helyre, pl. Venice Beach-re, ott az edzőterembe is, ahova jár(t), a Hollywood Boulevardra, a Chinese Theatherhez, a Hollywood-felirathoz, meg még rengeteg helyre mentünk be futólag: kiállításokra (tényleg ért a művészetekhez és szereti őket), éttermekbe egy kávéra, le a partra... :) <3 <3 <3 A baki csak az, hogy elfelejtettem otthon üzit hagyni arról, hogy hova megyek. Itt is van egy írói hiba, ugyanis még egyszer leírom a számcserét Lucas és köztem, ami teljesen felesleges. Lucas persze remek benyomást tett anyuékra, de nem lehetett ott mindenütt; szembe kellett néznem velük.

Ez volt tehát a visszaemlékezésem második része. Már dolgozom a harmadikon, csekkoljátok! ;)

P.s. Ha akartok összefoglalót az újabb részekből is (minden bejegyzés elején akár), egyszerű a módja. :)

-Admin

41. Elvarratlan szálak 1.

Sziasztok, olvasók! :) Ez a bejegyzés nem lesz olyan izgalmas, mint az eddigiek, és ennek több oka is van. Az egyik az, hogy mostanában bőven volt a blogomban izgalom, úgyhogy most szeretném, ha egy kicsit lenyugodnának a kedélyek. A másik ok pedig az, hogy aki most kezdte csak olvasni a blogomat, az nem ismeri az előzményt, ugyanis az egy másik oldalon, a meandthehighschool.blogger.hu-n olvasható. Akkor még nem igazán voltam biztos abban, hogy mit akarok kezdeni a bloggal, tehát nem is írtam olyan összeszedetten. Ezért mindenkinek az elnézését kérem, de mivel nem tudok változtatni rajta, elolvasom az egész régebbi irományomat, és kihámozom belőle az értelmes dolgokat, elvarrom a szálakat (ahogy a címben is mondtam), és plusz infókat tudtok meg a következő eseményekkel kapcsolatban... :)

0. Alapok
A blogger.hu-s oldalon csak a tagoknak voltak láthatóak a bejegyzések. Ez stratégiailag a lehető legrosszabb lépés volt, ugyanis így a nem regisztrált emberek nem olvashatták a blogomat. Ebből is levehető, hogy nem találtam ki olyan jól a sztorit...

1. A kezdetek
Az első bejegyzés egy bemutatkozás volt. Ugye, az mindenkinek világos, hogy ez csak kitaláció? :) Az illusztrációk és a legtöbb helyszín valódi, de ezen kívül majdnem minden fikció. Persze vannak olyan dolgok, amiket a saját életemből vettem -persze kicsit túlzok is... ;) Szóval a sztorim szerint én egy Victoria Milton nevű, 16 (lassan 17) éves lány vagyok, aki a családjával New Yorkból Los Angelesbe költözik. Ehhez persze nem kérték ki a véleményemet, és utáltam már az L.A.-i gondolatot is. Előtte nagyon népszerű voltam, tökéletes volt az életem. Persze ez megváltozott a költözéssel, vagyis féltem, hogy meg fog változni. Rengeteg kételyem volt, nagyok és nehezek. A családom pedig nem nagyon vette ezt észre; apám Harry, egy negyvenes jogász, aki kicsit merev ugyan (emiatt vannak köztünk villongások), de a munkájában egy zseni, és a szabadidejében szeret mindenfélét kipróbálni. Anyám, Gloria szintén negyvenes közgazdász, aki otthon van az előkészítőbe (már nem ovi, de még nem suli) járó kisöcsémmel, Mattyvel. A kistesóm egyébként olyan tipikus kistesó, folyton én szívok helyette. Pff...

2. A beköltözés
Egy kicsit írok a New York-i életemről meg a kételyeimről, és megosztom ezeket az LB-mmel, Jenna Morrisszal chaten.

3. Sulikezdés előtt
Anya, a tesóm és én a suli előtti napok egyikén elmentünk bevásárolni és várost nézni. Egy csomó látványosságot megnéztünk, pl. jártunk a Beverly Hillsen, a Golden Triangle-nél, a Santa Monica Boulevard-on, a City Hallnál (arra az időre apa is csatlakozott, majd elment növényeket venni), aztán Disneylandbe, majd hazavittük Mattyt a Rexford Drive-i házunkba, az 565 alá. Ezután volt egy kis gubanc, ugyanis a továbbiakba is beleírtam Mattyt, akit amúgy már hazavittünk. Szóval a helyes koncepció az, hogy hazadobtuk Mattyt, majd anyával csajos délutánt tartottunk: elmentünk Chinatownba ebédelni, majd a The Getty Centerbe is. Aztán felsoroltam a korábban beszerzett tancuccokat, amik a következők voltak: egy speciális barna válltáska, ami nem terheli a hátat meg a vállat, egy hozzáillő, nude színű tolltartó, írószerek, könyvek, füzetek, bekötők és vignetták (füzetcímkék). Közelebb kerültem anyához, ugyanakkor elfogott a para, hogy nem szabad, hogy innen kirúgjanak. Ez is komoly gikszer volt, mert a para igazából az egész új helyzeznek szólt, nem a kirúgásnak. Csak ezt akkor még nem tudtam. :):

4. A sulikezdés reggele
Reggel nem nézek ki valami fényesen, és nem is tudom elképzelni, hogy hogyan gondoltam, hogy farmerben, piszkos tornacipőben, sima fehér pólóban alapozom meg a los angelesi életemet. New Yorkban sem lenne megengedett (legalábbis nekem semmiképp), itt meg nem szabad így bemutatkoznom! Szóval átöltöztem egy fekete leggingsbe (ami nadrágnak minősül a szabása miatt), egy mályvaszínű, flitteres saruba meg egy fekete, arany-ezüst flitteres topba. A hajamat a copf helyett megmostam, beszárítottam (lazán hullámos, könnyen kezelhető, barna hajam van és barna szemem), majd lementem a lépcsőn (vagyis lebucskáztam kb. 10 fokot, de ez csak a méltóságomnak fájt, amúgy alig éreztem). A lakás teljesen be van rendezve (a hálószobák kivételével); modern, de nagyon otthonos. A lépcső a nappaliba vezet, és a földszinten csak a fürdő van elválasztva, konkrét ajtós elválasztás nincs, csak kis beugrások. A konyha szintén nagyon modern. Anya elmagyarázza a lakás fantasztikus átalakulását, meg azt, hogy a falak vékonyak, de hangszigeteltek. Nem kell rosszra gondolni... :P Itt megint van egy hiba, ugyanis anya vagy omlettet, vagy palacsintát ad reggelire, és az omlettre szavaztam, mondván: nem vagyok gyerek. Erre anya mondta, hogy akkor majd ő megeszi... Csak az maradt ki, hogy a pali szirupos. Erre persze az kellett nekem is... :D Itt kiderül, hogy van jogsim meg egy fehér Porshém, de mivel anyut megviseli az önállósodásom, kértem, hogy kísérjen el.

5. Üton a suli felé
Ez a bejegyzés igazi útvonalakon játszódik -ugyan kicsit bonyolult, ezért nem is írom le az egészet, csak annyit, hogy volt egy hosszabb meg egy rövidebb út, és anya a hosszabbon ment, mert érzékelte, hogy ideges vagyok. Próbált megnyugtatni, csakhogy nem nagyon sikerült neki. Amint a Livonia Ave közelébe értünk (ott van a sulim, a Wimbledon High School), kimaradt, hogy anya bátorító mondatokat mond nekem. Ezt akkor nem éreztem jogosnak, de így, visszaolvasva tényleg kellett. :)

6. Az új suli
Mikor kiszálltam a kocsiból, nekivágtam az ajtót Lucas Thomisonnak, egy magas, kávébarna hajú, kékszemű, napbarnított srácnak, aki azonnal bejött nekem. Korábban sosem éreztem semmit senki iránt. Persze jártam már fiúkkal, de sosem remegett a gyomrom, meg semmi ilyesmi. Szóval azonnal kölcsönösen bejöttünk egymásnak. Nagyon aranyos volt velem, nagyon-nagyon. Mesélt a suliról, meg hogy már végzős a Wimbledonban. Nem jár senkivel. Itt volt egy kis elírás, mert mikor elkezdtem mondani, hogy a barátnője biztos imádja Lucast, a fiú azt mondta, hogy nem jár senkivel, és ne is beszéljünk a csajról, mert nem ér annyit. Ez helyesen úgy volt, hogy Lucas elmesélte dióhéjban, hogy megcsalta az exe. Közben beérünk a suliba, ami hatalmas, fantasztikus és fenomenális. Sokemeletes, nagy campusszal. A suli ajtaja az aulába nyílik, onnan indulnak a szekrények növekvő sorrendben. Az enyém az 55-ös, Lucasé a 300-as. Ennél lesz egy későbbi gubanc, mert Lucas a 67-es számot mondja magáénak. Ez rossz infó, a helyes szám a 300. :) Itt számot is cserélnek (amit mégegyszer leírtam egy későbbi bejegyzésben; az is hiba volt); nekem fehér Samsungom van, Lucasnak BlackBarryje.

7. Barátok mindenhol vannak :)
Találkoztam Lauren Knighttal, akinek rögtön feltűnik, hogy bejön nekem Lucas. Nem mondja el senkinek, de beavat a wimbledonos pletyikbe, és bemutat a suli menőinek "kemény magjának", vagyis Chinthia Clarknak, Bridgit Tellernek és Chrystal (később már Christine) Maddoxnak. Egyébként mind nagyon szépek: L-nek vállig érő fekete haja van, napbarnított bőre és világoskék szeme, fehér balerinacipőt hord aznap fehér-zöld csíkos, tért fölöttig érő egyberuhával, Chanel táskával. Neki is BlackBerryje van, ugyanúgy, mint a többi csajnak. Chinthinek vörös haja van, kevésbé barna bőre és zöld szeme. Ezeket az adottságait fehér-arany szandállal, fehér szoknyával és arany, feszülős blúzzal emeli ki. Bridgit alacsonyabb náluk, hullámos, barna haja van, világos bőre, amit korallpiros, pánt nélküli topból és rövidgatyából álló, buggyos rucival és korall-fehér-arany kiegészítőkkel hangsúlyoz. Christine pedig festett szőke hajú, szintén napbarnított lány, aki khaki, lila-fehér virágos sortot és lila ujjatlant visel fehér kiegészítőkkel. Lauren a főnök, Chinthi az ő jobbkeze, Bridgit az okos, Christine pedig a buta, de szép lány a csapatban. Azonnal befogadtak, viszont vannak dolgok, amikre vigyáznom kell...

Ez volt a háromrészes sorozatom első része, de még lesz bonyolultabb is... Figyeljétek az oldalt! ;)

-Admin

40. Tudod, mi lesz a gonosszal előbb-utóbb...

Valahol Los Angeles környékén, 23:45
Sötét, levegőtlen helyen ébredtem. Tavalyelőtt nyárra sikerült beiktatnom egy önvédelmi- és elsősegélytanfolyamot, így azonnal felültem, és megnéztem, hogy mindenem ép-e. Szerencsére nem voltak vészes sérüléseim, csak pár zúzódás -mondjuk, csak ennyit láttam a halvány fényben, ami tőlem kb. 10 méterre, a szoba másik felében, egy ajtó alatt derengett. Ebből tudtam, hogy legalább valami civilizált helyen vagyok. Meg volt kötözve kezem-lábam, számon ragasztószalag. Nem tudtam, mit tehetnék, így körbenéztem. Kisméretű szoba volt, és ahogy én láttam, semmi nem volt benne rajtam kívül. A szemem épp kezdett hozzászokni a félhomályhoz, amikor felkattant a villany, és az erős fénytől hunyorogva megláttam... apámat. Azt hittem egy pillanatra, hogy talán megmenteni jött, de aztán megláttam az övében a kést meg egy pisztolyt, és rögtön leesett. Apám zárt be ide. Ez egy másodperc alatt zajlott le, majd apa beszélni kezdett.
-Lám-lám, ki került most nagy kalamajkába, hmmm? -kérdezte gúnyosan, elnyújtva a mondat végét, mire én a lehető legdühösebben néztem rá, és elkezdtem hümmögni, megpróbálva a lehetetlent, vagyis azt, hogy meghassam a beteg, sötét lelkét. Hát, nem jött össze.
-Ó, hogy mi ez az egész? Elmondom én neked. Tudod, mindig bökte a csőröm, hogy nem fiú lettél, de ezt, gondolom, tudod anyádtól. Ó, hogy enné meg a bús p***a azt a büdös r*bancot! Igen, jól hallottad. Anyád úgy örült neked, istenem, de mennyire! Csakhogy én nem. Tudtam, hogy el fogod nyomni az testvéredet, akármilyen nemű lesz is, előre tudtam! És beigazolódott: mindenben jobb voltál, mint ő -tette a háta mögé összekulcsolt kezeit, és elkezdett járkálni, direkt megmutatva övébe dugott fegyvereit. Én teljesen bepánikoltam, fogalmam sem volt, hogy kijutok-e onnan valaha. És akkor bevillant. A telefonom! A hátsó zsebemben volt, éreztem! Jobb is, hogy hátra volt kötve a kezem, mert feltűnésmentesen kivehettem. Kitapogattam a képernyőt, berajzoltam a kódot, majd amikor berezzent, jelezve, hogy a zár kinyílt, nagyon igyekeztem összpontosítani a gyorshívómra. Mivel ismerem apámat, mint a rossz pénzt, tudtam, hogy csacsogni fog a zseniális tervéről, amit -reményeim szerint- más is hall majd a telefonomon keresztül. Szóval beütöttem a négyest, vagyis Laurent, ahogy tudtam. Reménykedtem, hogy sikerül. Arra eszméltem fel, hogy apa elkiáltja magát:
-...és ez még semmi volt, mert amikor téged felvettek a Wimbledonba, Matty pedig csak a Morgensternbe, a második legjobb területi iskolába jutott be, végérvényesen legyőzted! Most meg már a haverjaid cipelik ide-oda az öcsédet? Hogy gondolod ezt, ifjú hölgy? Most nyilván azon gondolkodsz: apuci miért hozott ide? Hol vagyok? -imitált lányos, affektálós hangot- Hát, jó, ha tudod: nem vagyunk messze Hollywoodtól, így simán bejöhet egy filmstúdió felvenni, ahogy megkínozlak azért, amiket csináltál! Hogy hol vagyunk? A Wilberline raktárházban. Elhagyatott hely, senki sem segíthet rajtad! Hogy miért csinálom ezt? Hogy miért mondom el? Azért, kisszívem, mert úgyis mindegy, véged van! Alig várom, hogy lássam a sírfeliratodat; Victoria Milton, elhunyt november közepén, a Wilberline raktárházban, a harmadik emeleten. R.I.P. De szép is lesz -merengett el. Én pedig ezt az időt véltem a legalkalmasabbnak a hívás megszakítására. Most újra tárcsáztam: a kettest, vagyis apát. Hogy miért? Hogy elvonjam a figyelmét. Hogy hogyan? Le van titkosítva a számom. ;) -Hopp, csörgök. Halló? -vette fel. És akkor visszahallotta a saját hangját, csak fojtottabban, mivel a hátamhoz szorítottam a készüléket, befogva a mikrofont. -Van valaki odakint? -kiáltott ki az ajtón. Nem valami okos, ha alkohollal találkozik... Elérkezett az idő a meneküléshez. Tudtam, hogy nem sok az időm, de már jártam erre. Tudtam, hogy a raktár bejáratától jobbra lehet hazafelé menni. Szóval ha elég gyorsan futok... Akár össze is jöhet. Gyorsan felálltam, a mobilomat visszatettem a zsebembe, majd kisurrantam az ajtón. Apa épp a T alakú folyosó bal oldalát fikszírozta, én a jobb oldalon haladtam, közvetlenül a fal mellett. Millimétereken múlott, hogy nem vett észre, de az első kört megúsztam. Mivel apám nem teljesen volt magánál, nem kötötte meg rendesen a csomókat a madzagokon, így azok hamar kibomlottak. Könnyebben haladtam, és közben hívtam a 911-et.
-911, miben segíthetek?
-H... Halló -ziháltam suttogva, mikor kellő távolságra értem, pontosabban egy lépcsőházhoz, aminél egy tábla a kijáratot mutatta. Végre!- Los Angelesben vagyok, a Wilberline raktárháznál. A pontos címet nem tudom, de itt az apám, aki alkoholt is fogyasztott, és itt tartott fogva. Kérem, siessenek! -vágtam ki az ajtót a szabadsághoz- a nevem Victoria Milton, a telefonszámom... -diktáltam be. Aztán kértek még pár infót, majd hallottam, hogy riasztják a rendőröket.
-Rendben. Kérem, nyugodjon meg. Sikerült kijutnia?
-Igen, az épület előtt vagyok, de csak másodperceim vannak. Mit tegyek?
-Kezdjen el futni. Van sérülése?
-Horzsolások.
-Jó, akkor fusson el minél messzebb, amennyire csak tud. A rendőrség már úton van. Kérem, őrizze meg a nyugalmát, eddig remekül csinálta. Most hol van?
-Azt... hiszem... észak felé... megyek... -lihegtem- Voltam... már erre... hazafelé megyek... És telefonról értesítettem... egy barátnőmet, akivel... útközben... találkozunk majd.
-Remek, jól megszervezte. Az apja elhagyta már a raktár területét? -kérdezte, miközben hallottam, hogy ki vagyok hangosítva. Hátranéztem, de nem láttam apát.
-Nem... Nem hiszem.
-Jó. Tárcsázza, akit kell, úton a segítség!
-Köszönöm... Viszhall -tettem le, majd hívtam Laurent megint.
-Szia, L. Megkaptad a hívást?
-Igen, jesszusom, V, jól vagy? Vagyis...
-Nem, értem, mire gondolsz. Horzsolásaim vannak, apámat nem látom, a 911 már értesítve. Te hol vagy?
-Azta. Ügyes vagy. Én sem vagyok messze... Várj, látlak! -tette le. Kiugrott a kocsiból, megölelt, majd azonnal be is pattantunk a kocsiba, ahol a többiek is ott voltak. Mindent elmeséltem nekik, Bridgittel elbeszélgettem Jamesről, és lenyugodott, bocsánatot kért; én pedig megadtam neki az esélyt, hogy maga döntsön az ügyben. Visszamentünk a raktárhoz, ahol szerencsére ott voltak a mentők, a rendőrség, és anyu meg Matty is. Nem mondtak semmit, csak sírva megöleltek. Ettől persze én is elsírtam magam, és a csajokkal együtt összeölelkeztünk.

A kórház felé, 13:35
A tegnap történtek mindenkit mélyen megráztak, de viszonylag jól kezelték a dolgot. Anya sírdogál, Matty meg van ijedve, nem érti a dolgokat. A csajok próbálnak megnyugtatni, és fordítva. Lucas még mindig a kórházban, nemsokára megyek meglátogatni. Stell meg Nate mindig bemennek hozzá, de kértem, hogy a tegnapiakról ne beszéljenek vele. A lányok nálam aludtak, mert úgy éreztük, így a legbiztonságosabb. Fő az összetartás. :) <3 Apámról nem tudni semmit, a hírek meg a napilapok tele vannak az üggyel, a rendőrök elkapták, de ezt tudtuk előre. Nem tudom, mi lesz vele, mert nem vagyok jogász, viszont apa az, de a reményekkel ellentétben nem számolta ki jól az akciót, ugyanis bevitték a rendőrségre. Jogászhoz képest elég nagy lebőgés lesz... Irónikus, nem? :) Szóval épp Lucashoz mentem. Sikerült eltakarnom a sebeimet, mert az enyhe idő miatt hosszú farmert, barna bokacsizmát, piros-narancssárga topot és vékony, bézses pulcsit vettem fel arany ékszerekkel. Tehát szinte "rutinosan" haladtam Lucas kórterméig.
-Szia, kis betegem. Hogy vagy? -köszöntem neki mosolyogva, amikor láttam, hogy ébren van.
-Szia cicám! -adott egy puszit- Mi újság? -látszott rajta, hogy eléggé unatkozik, de volt már annyira jól, és persze bíztam benne annyira, hogy elmondjam neki az igazat a tegnapról.
-Hát... Az a helyzet, hogy... Ne ijedj meg, de... Tegnap apám elrabolt.
-Hogy mi?! -ült fel teljesen. Megszorítottam a kezét, és elmeséltem neki az egészet. Rettenetesen megijedt, és azon vettem észre magam, hogy a sztori végére érek, és az ölében pityergek. Nem tagadom, nagyon megviseltek a történtek, és felejteni akarok. Az egészet kiverni a fejemből, csak a jövőre koncentrálni, és soha meg nem állni! Bízom benne, hogy az apám nem lesz benne ebben a jövőben, viszont boldogan együtt lesz benne anya, Matty, a csajok, Lucas, és mindenki, aki nekik fontos. Mert csak velük teljes az életem. Nem tudom, mi lenne velem nélkülük... :) <3 <3 <3

39. Súlytalanságból a tudatlanságba

Stella háza, 10:24
Ma hajnalban, mikor hazaértünk, Nate a kanapén bóbiskolt, és ugyan haragudott egy kicsit, mikor felvertük, de miután beszélgetett egy kicsit anyával, gondolkodás nélkül belement abba, hogy anya náluk maradjon, amíg csak kell, ráadásul ma pár haverjával (az izmos fajtából) elmennek a házunkhoz, átkutatják, aztán elmennek Mattyért (aki ma reggel a haverjáéktól rögtön iskolába ment, így nem tud az apa-dologról) is a suliba, aztán ha észlelnek valami érdekeset, szólnak majd. Ezért nagyon-nagyon hálás vagyok nekik. Na most, nekem is suliba kellett volna mennem, ha már itt tartunk, de nem ment. A csajokkal tegnapelőtt óta nem találkoztam, és az utóbbi napokban annyi minden történt, sokk sokkot követett, hogy nem érzem magam késznek arra, hogy napi hat-hét órát összpontosítsak a tananyagra. Az érettségi tárgyaimat már kiválasztottam: irodalom, idegen nyelvnek pedig olasz. Minden házim megvan, meg pótolok, szóval ez nem probléma. Szóval Lauren, Bridgit és Christine nagyon aggódnak. Csak rövid sms-eket váltottunk, és nem tudnak semmit, ami hatalmas szemétség tőlem, szóval bementem ma a dirihez, és vázoltam neki a helyzetet. Nagyon meglepődött, de belement, hogy szülői igazolás nélkül legyek távol, sőt mára a csajokat is kiírta. Így ők is jöttek a kórházba Lucashoz. Nyugodtan vártak rám, amíg bent voltam, de nem akartam nagyon megváratni őket, úgyhogy hagytam, hogy Stella meg Nate bent maradjanak vele. Aztán elmeséltem a csajoknak mindent, töviről hegyire, az új infókkal együtt. Annyit tudtak ők is, mint Lucas, de ők mégiscsak lányok, többször is megkönnyezték. Még Lauren is, de ő -mint megtudtam- lelkes állat- és növényvédő, feminista, és nagyon sok környezetvédő kezdeményezésben részt vesz, egyszóval eléggé érzékeny mind szociálisan, mind más téren, így ez szinte alap volt neki. :):

Az egyik L.A.-i plázában, 13:30
Észre se vettük, merre járunk, merthogy nem tudtam és nem is akartam egyhelyben elmondani a dolgokat. Tehát eljutottunk a nagy bevásárlóközpontokig, ahol arra jutottunk, hogy shoppingoljunk, ha már ott vagyunk. Nagyon jó volt kiereszteni egy kicsit a gőzt, és csak úgy vásárolgatni a csajokkal. Rengeteg rucit vettünk, és még annál is többet próbálgattunk (mert tudjátok, az a legviccesebb :)). Összességében tehát jól telt a nap -most már csak azért kell szurkolni, hogy Lucas meggyógyuljon, és ne kerüljön veszélybe az ösztöndíja, hogy a csajokkal is legyek annyit, amennyit csak lehet. Hogy anya ne legyen ilyen lelkibeteg, hogy az öcsém ne sérüljön ebben az egész őrületben, na meg persze azért, hogy az idegbeteg apám ne zavarjon be... Jobban belegondolva: kinek van normális kamaszkora? Mert azzal cserélnék...

Bridgiték háza, 19:36
A plázázás után közvetlenül idejöttünk, hogy egyútt pótoljuk a házikat. Közben a csajok igyekeztek elterelni a figyelmemet; B például elmesélte, hogy James (a barátja, Lucas egyik haverja) mennyire aranyos, meg hű meg ha, egyszóval totál belezúgott. Ez mind szép és jó, csakhogy én tudtam valamit, amit a többiek minden bizonnyal nem. Muszáj volt elmondanom, hiába imádom Bridg-et, tudnia kell az igazat, az csak tőle függ, hogy mit kezd az infóval.
-Figyi, csajok... -néztem fel a matektételeimből -Mondanom kell nektek valamit. Bridg, neked főleg fontos, amit tudok.
-V, megijesztesz. Mi a baj? -kérdezte B félelemmel a hangjában és a szemében.
-Az van... Szóval az történt, hogy... Egyik este láttam, hogy James drogot árul -bukott ki belőlem, és egyszerre megeredt a nyelvem is- Tudom, hogy bele vagy esve ebbe a srácba, azt is tudom, hogy nagyon haragudni fogsz most, de tudnod kellett, mert úgy érzem, jogod van tudni. -Hogy micsoda? -nézett rám lesokkolódva Bridgit. A többiek nem különben.
-Ez az igazság. Sajnálom, B.
-Mióta tudod? -kérdezte, láthatóan sírógörccsel küzdve.
-Pár napja. Rettenetes, hogy tőlem kell megtudnod, de...
-Most menj el -vágott a szavamba- Menj el, és ne keress többet. -kezdte ijesztően nyugodt és hűvös hangon. -Hogy tarthattad titokban? -fakadt ki.
-Nézd, én teljesen megértelek, de nem én titkoltam el, hanem...
-De igen, pontosan te titkoltad el!
-Igen, mert nem akartalak megbántani -kezdtem kijönni a sodromból -Ja, egyébként bocs, hogy nem rohantam ide rögtön, ugyanis túlságosan lefoglalt az, hogy az agybeteg apám megpróbálta kinyírni a barátomat! -kiabáltam totál kiakadva.
-Te beszélsz? -üvöltött vissza megbotránkozva- Játszod az eszedet, pedig nem történt semmi komoly! Meg amúgy is, ha annyira nagy lenne a "láv", most nem itt lennél, hanem a kórházban!
-El sem hiszem, hogy te ilyeneket mondasz nekem, Bridgit. Mindig is kedves lány voltál, nem értem, mi történt veled, de nem is nagyon érdekel -kezdtem szedelődzködni -Ha lecsillapodtál, hívj fel. További jó szórakozást -villantottam rájuk egy erőltetett vigyort, és szerencsére kiléptem a kapun, sikerült méltósággal elmennem onnan, mielőtt elkezdett rázni a zokogás. Lerogytam a hideg aszfaltra a ház előtt, és csak sírtam. Éreztem, hogy egyre gyengébb leszek, egy közeledő alak is dereng az emlékeimben, de ahogy kózelebb ér, és megmozdul... Egyszerre minden elsötétült.

38. Kőkemény igazság

Eachwood Klinika, 23:30
-Ho... Hogyan? -kérdeztem teljesen lesokkolódva. Egyébként feltűnt, hogy az utóbbi három bejegyzést (ezt is beleszámítva) zsinórban valami akadozó, lesokkolt mondattal vagy kérdéssel kezdem és fejezem be?
-Ahogy mondom -válaszolta anya szemét lesütve. Láttam rajta, hogy teljesen kiborult.
-Jesszusom. Tudtam, hogy apa nem százas, na de ilyet! Esküszöm, ha meglátom...
-Ne, ne esküdözz, nem fogod meglátni. Elmenekült.
-De akkor is! Hogy merészel ilyet tenni azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek? Mellettetek, persze -tettem hozzá, mire anya megrázta a fejét, jelezve, hogy megérti az álláspontomat- De mi volt pontosan?
-Hát, elindult még nyolc előtt. Nagyot veszekedtünk, és Matty is megtudta a válást, amitől teljesen magába fordult és elment a haverjaihoz aludni. Jason anyja mondta, hogy ne aggódjak, ott van náluk, szóval nincs semmi baja. Viszont én elmentem apád után, és láttam a sarokról, hogy belemegy egy autóba. Nem mertem odamenni, nehogy azt higgyék, hogy én tettem, így csak hívtam a mentőket. Tudom, nagyon nagy hiba volt ez, de nem akartam gyanúba keveredni, és később a mentősökkel is beszéltem. Aztán arra jutottam, hogy beszélnem kell veled, és keresni kezdtelek. Azt gondoltam, hogy Lucaséknál húzod meg magad, de a szülei nem tudtak semmit.
-Igen, mert külön laknak...
-Jó, mindegy. És bolyongtam, amikor megláttam a parkolóban a kicsidat. Hogy került oda? Azt bem vitted el a tóbbi cuccoddal, nem?
-Nem, nem is, de abban voltak az irataim, meg nem akartam Lucasékat terhelni a benzinköltséggel. Szóval elmentem érte délután.
-Ó. Értem.
-Apád elment, nem tudom, hogy hova, de még ma elmegyek a rendőrségre, és tanúvallomást teszek.
-Anya, ne... Nehogy gyanúba keveredj! Nem éri meg.
-De igenis kell. Azok után, amik történtek...
-Jó, rendben. Köszönöm. Az egészet. Viszont... Van hol aludnod?
-Persze, miért ne lenne? Hazamegyek.
-Nem, nem mehetsz haza. Mi van, ha apa visszamegy bosszút állni?
-Igazad van. Viszont...
-Viszont akkor gyere Lucasékhoz. Nincs messze, és ez a minimum.
-Komolyan? -nézett rám meghatódva.
-Természetesen. Na gyere, menjünk -fogtam meg a kezét, és hívtam a liftet. Nem tudom, mi lesz velünk, de azt igen, hogy minden erőmre és kitartásomra szükségem lesz -nektek meg az összes zsepitekre... :)