38. Kőkemény igazság

Eachwood Klinika, 23:30
-Ho... Hogyan? -kérdeztem teljesen lesokkolódva. Egyébként feltűnt, hogy az utóbbi három bejegyzést (ezt is beleszámítva) zsinórban valami akadozó, lesokkolt mondattal vagy kérdéssel kezdem és fejezem be?
-Ahogy mondom -válaszolta anya szemét lesütve. Láttam rajta, hogy teljesen kiborult.
-Jesszusom. Tudtam, hogy apa nem százas, na de ilyet! Esküszöm, ha meglátom...
-Ne, ne esküdözz, nem fogod meglátni. Elmenekült.
-De akkor is! Hogy merészel ilyet tenni azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek? Mellettetek, persze -tettem hozzá, mire anya megrázta a fejét, jelezve, hogy megérti az álláspontomat- De mi volt pontosan?
-Hát, elindult még nyolc előtt. Nagyot veszekedtünk, és Matty is megtudta a válást, amitől teljesen magába fordult és elment a haverjaihoz aludni. Jason anyja mondta, hogy ne aggódjak, ott van náluk, szóval nincs semmi baja. Viszont én elmentem apád után, és láttam a sarokról, hogy belemegy egy autóba. Nem mertem odamenni, nehogy azt higgyék, hogy én tettem, így csak hívtam a mentőket. Tudom, nagyon nagy hiba volt ez, de nem akartam gyanúba keveredni, és később a mentősökkel is beszéltem. Aztán arra jutottam, hogy beszélnem kell veled, és keresni kezdtelek. Azt gondoltam, hogy Lucaséknál húzod meg magad, de a szülei nem tudtak semmit.
-Igen, mert külön laknak...
-Jó, mindegy. És bolyongtam, amikor megláttam a parkolóban a kicsidat. Hogy került oda? Azt bem vitted el a tóbbi cuccoddal, nem?
-Nem, nem is, de abban voltak az irataim, meg nem akartam Lucasékat terhelni a benzinköltséggel. Szóval elmentem érte délután.
-Ó. Értem.
-Apád elment, nem tudom, hogy hova, de még ma elmegyek a rendőrségre, és tanúvallomást teszek.
-Anya, ne... Nehogy gyanúba keveredj! Nem éri meg.
-De igenis kell. Azok után, amik történtek...
-Jó, rendben. Köszönöm. Az egészet. Viszont... Van hol aludnod?
-Persze, miért ne lenne? Hazamegyek.
-Nem, nem mehetsz haza. Mi van, ha apa visszamegy bosszút állni?
-Igazad van. Viszont...
-Viszont akkor gyere Lucasékhoz. Nincs messze, és ez a minimum.
-Komolyan? -nézett rám meghatódva.
-Természetesen. Na gyere, menjünk -fogtam meg a kezét, és hívtam a liftet. Nem tudom, mi lesz velünk, de azt igen, hogy minden erőmre és kitartásomra szükségem lesz -nektek meg az összes zsepitekre... :)