37. Kusza szálak

Eachwood Klinika, 23:15
-A... Anya? Mit keresel te itt? -kérdeztem a lehető leghűvösebben.
-Azért jöttem, hogy beszéljek veled. Apádról... -kezdte, de félbeszakítottam.
-Tudom, mit akarsz mondani. Hogy megbánta, meg hogy bocsássak meg neki, meg...
-Nem. Egyáltalán nem, épp ellenkezőleg. Beadtam a válókeresetet már régen, apád ezért művelte azokat a vállalhatatlan dolgokat veled... Mert azt hitte, hogy te beszéltél rá erre. Persze mondtam, hogy erről szó sincs, de hiábavaló volt. Mindenben igazad volt, de csak egy-két hónapja fogtam fel teljesen. Azóta vannak komolyabb problémáink. Nézd, hajlandó vagy meghallgatni az egész történetet? -a hangjában nem volt gúny, csak valami hihetetlen mértékű elkeseredettség, ami csak még inkább arra késztetett, hogy meghallgassam.
-Rendben. Gyere, üljünk le -húztam a folyosói székek felé, mert anyának fel se tűnt, hogy a lift ajtajában állunk.
-Köszönöm. Szóval apád a munkájában egy zseni, de a magánéletben egy roncs. De gondolom, ezt neked felesleges magyaráznom... sajnos. Ezt te is tudod és tapasztaltad, ami egy szörnyű dolog. De amikor megismerkedtem vele, egyáltalán nem volt ilyen. A gimiben nagyon aranyos, kedves srác volt. Talán kicsit visszahúzódó, de... nem ilyen. A főiskola idejére másik városba utazott, így csak hétvégeken találkoztunk, akkor viszont nagyon figyelmes volt, mindig meglepett valamivel. És amikor összeházasodtunk, őrjöngött, amikor megtudta, hogy nem fiú lesz az elsőszülött gyereke. Persze te ebből alig érzékeltél valamit, meg, ugye, nem is emlékszel rá, de nekem az rettenetes volt. Az az időszak... Tudod, milyen érzés azt hallani egy közös kis csodával kapcsolatban, hogy milyen tökéletlen? Tudod? És apád helyett is szégyelltem magam, hogy nem tudunk mindent megadni neked, és magamat okoltam az egészért, és... és rájöttem, hogy egy csődtömeg vagyok és... -zokogott fel anya. Én is alig bírtam ki sírás nélkül -már másodszor aznap. Ez rekordnak számít?
-Hé, anya... Nem vagy csődtömeg, oké? A legjobb ember vagy a világon. Apa pedig mehet a francba, ha ezt nem vette észre -dramatizáltam direkt, és bejött, amit akartam. Valószínüleg a megfogalmazásom miatt, de anya elnevette magát- Na, van még a sztoriból?
-Ó, igen, persze. Ne haragudj...
-Semmi baj. Szóval?
-Tehát megszülettél, és sorra jártad ki az iskolákat, egyre nagyobb lettél, és egyre több olyan vonásod lett, amit apád nem tudott elviselni. Ilyen például a talpraesettséged, a függetlenséged, hogy meg tudsz állni a saját lábadon, hogy van önálló véleményed... Ezek azok a dolgok, amik miatt apád nem tudott normálisan viselkedni sem veled, és lassan senki mással sem. Aztán belépett az életedbe Lucas, akivel nagyon boldog voltál, és vagy a mai napig. Apád nagyon haragudott rá, mert azt hitte, hogy direkt ellene hangol téged ez a fiú, és most is haragszik, mert meggyőződése, hogy hozzájuk mentél el szó nélkül... Nem mondom, hogy okod nem volt rá, de akkor is... Nagyon megijedtem én is meg Matty is. Gyere haza, kérlek! -fogta meg a kezemet anya.
-Figyelj, anya, szívesen mennék, csak vigyáznom kell Lucas nővérére, Stellára... Nagyon megviselte, hogy Lucasnak autóbalesete volt... Most is nála voltam bent.
-Ó, nagyon sajnálom... Mi történt?
-A pizzázóból jött hazafelé, a sulitól nem messze, amikor valami őrült kihajtott elé, és...
-Várj! Mikor történt ez?
-Nem is tudom, este nyolc körül talán. Miért?
-Mert azt hiszem, tudom, ki okozta a balesetet.
-Tudod? Ki volt az? Jelentsük fel!
-Apád volt az.