35. Újabb csapás

Lucasszal visszamentünk hozzánk, ahol szerencsére nem volt senki, így viszonylag nyugodtan össze tudtam pakolni. Bár Lucas azt mondta, hogy addig maradok náluk, ameddig csak akarok, én nem akartam visszaélni a vendégszeretetükkel, mert az is hatalmas dolog és szívesség tőlük, hogy egyáltalán befogadtak. Emiatt tehát csak max. egy hétre való ruhát pakoltam be a bőröndömbe. Na most, itt nem olyan nagy, "na, most elmegyek örökre"-típusú költözésről van szó, tehát vittem, ugye, a bőröndömet, amibe egyúttal az ágyneműmet is tettem (csak huzatot, hogy azt se kelljen kimosniuk); a kistáskámat, amibe a kencéimet tettem; meg az iskolatáskámat, amibe beleraktam minden tételemet, könyvemet, füzetemet, meg a laptopomat is. Tehát készen álltam az indulásra. Azért az étkezőasztalon hagytam egy cetlit, hogy nem raboltak el, hanem csak lelépek egy pár napra. Szerencsére anyáék nem tudnak lenyomozni, mert a GPS jeladó régen nincs bent a telefonomban, és, mivel Lucas szülei és a gyerekek külön élnek, nincs kontakt a két ház között, ergo Lucas szüleit is hiába zargatják anyáék. Így aztán kapkodtuk is magunkat, nehogy valaki az elmenetelünk előtt érjen haza. Szerencsénk volt, nem vett észre bennünket senki, úgyhogy el is indultunk végre. Lucas nővére, Stella egy nagyon szép sorház egyik tagjában él, kedves szomszédokkal, jó és biztonságos környékkel. Egyből jóban lettünk, és, mint megtudtam, Stellának divatcége van, a Stella T's. Fantasztikus kreációi vannak, és mivel én is hasonló (divat/designnal kapcsolatos) pályán képzelem el magam a jövőben, érdeklődtem is nála a gyakornoki állásról. Én eddig nem sok ruhát varrtam, de 10-12 éves korom óta gyárto(tta)m a divatrajzokat, remélve, hogy egyszer még jók lesznek valamire. Nem mellékes persze az sem, hogy kéne a pénz egy saját albérletre. Ezt szóvá is tettem Stellának, miközben megmutatta, hogy mi hol van a házban. Lucas közben elsietett edzésre, és csak estefelé ígérte a visszajövetelt, így kihasználtuk az alkalmat egy kis csajos csevejre. Stella mesélt ruhákról, a házról, az életéről, én meg elregéltem neki, hogy hogy is kerültem ki a "családi fészekből". Megrökönyödve hallgatott, aztán, látva, hogy ez elég érzékeny téma, szinte azonnal váltott, és megmutatta a vendégszobát. Csinos, rendezett, krémszínű szoba volt, egy kis tévével, íróasztallal és szekrénnyel. Megágyaztunk, majd ittunk egy-egy gyümiturkixot, amit Stella barátja, Nate készített nekünk (ő mixer :)), tehát összességében nagyon bejött a helyzet -az okokat nem figyelembe véve. Khm. Szóval estefelé járt az idő, amikor Lucas felhívott.
-Szia, kicsim, most végeztem, vigyek haza valami junk foodot? -kérdezte.
-Várj, egy pillanat, megkérdezem Stellát... Azt mondja, pizza jó lenne, ha azt tudsz hozni.
-Persze, akkor milyen legyen?
-Hmm... Nekem legyen valami babos-zöldséges, Stellának meg hawaii.
-Okké, akkor kábé húsz perc és ott vagyok.
-Jójó, siess!
-Most siessek, vagy jó pizzát akarsz? -kérdezte nevetve.
-Őszinte legyek vagy kedves? -kérdeztem vissza, mire mindketten felröhögtünk.
-Ott a pont. Húsz perc. Ha sör is lesz, talán tizenöt...
-Ha-ha. Menj inkább, jó? -noszogattam, persze csak viccből.
-Repdesek a pizzéria felé -röhögött.
Mikor letettük a telefont, Stella vigyorogva nézett rám.
-Na, mi van? -néztem rá mosolyogva.
-Semmi, semmi. Csak azt akartam megjegyezni, hogy ha megbántod az öcsémet, kitekerem a nyakadat.
-Remek kilátások -vihogtam fel- Na. Komolyan. Eszem ágában sincs bármivel is megbántani Lucast. Nagyon szeretem, és mindennél fontosabb nekem. Ne mondd neki, de az elején féltem egy kicsit, hogy nem lesz-e káros a kapcsolatunkra, ha ismeretségünk második hetében összejövünk... Viszont rájöttem, hogy ha Lucasnak fontos valaki, nem tétovázik sokat -vigyorodtam el én is.
-Gyönyörűek vagytok együtt, és Lucast sosem láttam még ilyen boldognak, mint veled. Nem szeretném, ha csalódnia kellene. Meg persze az sem mindegy, hogy... -kezdte, de mielőtt befejezhette volna a modatot, telefoncsörgés szakította félbe. -Bocs, egy pillanat. Halló? -szólt bele a telefonba- Hogy mi? Nem, nem, nem -gördült le az első könnycsepp S arcán- Ez nem történhet meg! De hol...? És mi...? Meg egyáltalán...? Rendben, értem. Máris indulunk. Viszhall -tette le, én meg azonnal odaugrottam hozzá, hogy megöleljem. A tartása olyan volt, mint egy szobornak, szerintem fel se fogta, mi történik vele, és inkább csak magának suttogta:
-Lucasnak balesete volt.