Stella háza, 10:24
Ma hajnalban, mikor hazaértünk, Nate a kanapén bóbiskolt, és ugyan haragudott egy kicsit, mikor felvertük, de miután beszélgetett egy kicsit anyával, gondolkodás nélkül belement abba, hogy anya náluk maradjon, amíg csak kell, ráadásul ma pár haverjával (az izmos fajtából) elmennek a házunkhoz, átkutatják, aztán elmennek Mattyért (aki ma reggel a haverjáéktól rögtön iskolába ment, így nem tud az apa-dologról) is a suliba, aztán ha észlelnek valami érdekeset, szólnak majd. Ezért nagyon-nagyon hálás vagyok nekik. Na most, nekem is suliba kellett volna mennem, ha már itt tartunk, de nem ment. A csajokkal tegnapelőtt óta nem találkoztam, és az utóbbi napokban annyi minden történt, sokk sokkot követett, hogy nem érzem magam késznek arra, hogy napi hat-hét órát összpontosítsak a tananyagra. Az érettségi tárgyaimat már kiválasztottam: irodalom, idegen nyelvnek pedig olasz. Minden házim megvan, meg pótolok, szóval ez nem probléma. Szóval Lauren, Bridgit és Christine nagyon aggódnak. Csak rövid sms-eket váltottunk, és nem tudnak semmit, ami hatalmas szemétség tőlem, szóval bementem ma a dirihez, és vázoltam neki a helyzetet. Nagyon meglepődött, de belement, hogy szülői igazolás nélkül legyek távol, sőt mára a csajokat is kiírta. Így ők is jöttek a kórházba Lucashoz. Nyugodtan vártak rám, amíg bent voltam, de nem akartam nagyon megváratni őket, úgyhogy hagytam, hogy Stella meg Nate bent maradjanak vele. Aztán elmeséltem a csajoknak mindent, töviről hegyire, az új infókkal együtt. Annyit tudtak ők is, mint Lucas, de ők mégiscsak lányok, többször is megkönnyezték. Még Lauren is, de ő -mint megtudtam- lelkes állat- és növényvédő, feminista, és nagyon sok környezetvédő kezdeményezésben részt vesz, egyszóval eléggé érzékeny mind szociálisan, mind más téren, így ez szinte alap volt neki. :):
Az egyik L.A.-i plázában, 13:30
Észre se vettük, merre járunk, merthogy nem tudtam és nem is akartam egyhelyben elmondani a dolgokat. Tehát eljutottunk a nagy bevásárlóközpontokig, ahol arra jutottunk, hogy shoppingoljunk, ha már ott vagyunk. Nagyon jó volt kiereszteni egy kicsit a gőzt, és csak úgy vásárolgatni a csajokkal. Rengeteg rucit vettünk, és még annál is többet próbálgattunk (mert tudjátok, az a legviccesebb :)). Összességében tehát jól telt a nap -most már csak azért kell szurkolni, hogy Lucas meggyógyuljon, és ne kerüljön veszélybe az ösztöndíja, hogy a csajokkal is legyek annyit, amennyit csak lehet. Hogy anya ne legyen ilyen lelkibeteg, hogy az öcsém ne sérüljön ebben az egész őrületben, na meg persze azért, hogy az idegbeteg apám ne zavarjon be... Jobban belegondolva: kinek van normális kamaszkora? Mert azzal cserélnék...
Bridgiték háza, 19:36
A plázázás után közvetlenül idejöttünk, hogy egyútt pótoljuk a házikat. Közben a csajok igyekeztek elterelni a figyelmemet; B például elmesélte, hogy James (a barátja, Lucas egyik haverja) mennyire aranyos, meg hű meg ha, egyszóval totál belezúgott. Ez mind szép és jó, csakhogy én tudtam valamit, amit a többiek minden bizonnyal nem. Muszáj volt elmondanom, hiába imádom Bridg-et, tudnia kell az igazat, az csak tőle függ, hogy mit kezd az infóval.
-Figyi, csajok... -néztem fel a matektételeimből -Mondanom kell nektek valamit. Bridg, neked főleg fontos, amit tudok.
-V, megijesztesz. Mi a baj? -kérdezte B félelemmel a hangjában és a szemében.
-Az van... Szóval az történt, hogy... Egyik este láttam, hogy James drogot árul -bukott ki belőlem, és egyszerre megeredt a nyelvem is- Tudom, hogy bele vagy esve ebbe a srácba, azt is tudom, hogy nagyon haragudni fogsz most, de tudnod kellett, mert úgy érzem, jogod van tudni. -Hogy micsoda? -nézett rám lesokkolódva Bridgit. A többiek nem különben.
-Ez az igazság. Sajnálom, B.
-Mióta tudod? -kérdezte, láthatóan sírógörccsel küzdve.
-Pár napja. Rettenetes, hogy tőlem kell megtudnod, de...
-Most menj el -vágott a szavamba- Menj el, és ne keress többet. -kezdte ijesztően nyugodt és hűvös hangon. -Hogy tarthattad titokban? -fakadt ki.
-Nézd, én teljesen megértelek, de nem én titkoltam el, hanem...
-De igen, pontosan te titkoltad el!
-Igen, mert nem akartalak megbántani -kezdtem kijönni a sodromból -Ja, egyébként bocs, hogy nem rohantam ide rögtön, ugyanis túlságosan lefoglalt az, hogy az agybeteg apám megpróbálta kinyírni a barátomat! -kiabáltam totál kiakadva.
-Te beszélsz? -üvöltött vissza megbotránkozva- Játszod az eszedet, pedig nem történt semmi komoly! Meg amúgy is, ha annyira nagy lenne a "láv", most nem itt lennél, hanem a kórházban!
-El sem hiszem, hogy te ilyeneket mondasz nekem, Bridgit. Mindig is kedves lány voltál, nem értem, mi történt veled, de nem is nagyon érdekel -kezdtem szedelődzködni -Ha lecsillapodtál, hívj fel. További jó szórakozást -villantottam rájuk egy erőltetett vigyort, és szerencsére kiléptem a kapun, sikerült méltósággal elmennem onnan, mielőtt elkezdett rázni a zokogás. Lerogytam a hideg aszfaltra a ház előtt, és csak sírtam. Éreztem, hogy egyre gyengébb leszek, egy közeledő alak is dereng az emlékeimben, de ahogy kózelebb ér, és megmozdul... Egyszerre minden elsötétült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése